Ön hogyan reagálna, ha egyszer csak meghalna a navigáció az autójában? Megszűnne a mobilhálózat, és egyszer csak az áram is eltűnne? Ugyanis ezek a főbb céljai az orosz hibrid hadviselés egyik eszközének, a GPS-jelzavarásnak. Ha esetleg úgy gondolja, hogy ez egy üres fenyegetés volna, ki kell, hogy ábrándítsam; ezt a funkciót már szinte havonta tesztelik az oroszok.

2024 novemberében Todd Humphreys professzor (University of Texas at Austin) egy fülest kapott, hogy érdemes lenne átnéznie néhány konkrét időpontot a korábbi GPS-figyelőállomások nyilvános adataiban, és egy furcsa jelenség végére járnia.

A GPS-műholdak adását világszerte több adatgyűjtő állomás is rögzíti; Európában is több tucat ilyen rendszer működik. Ezek egyszerűen loggolják a látható műholdak adatait, és ezek a logfájlok lekérhetők és elemezhetők. A megfigyelőknek már többször is feltűnt, hogy az európai GPS néhány hetente 2–3 másodpercre „kihullik”; az összes európai egység egyszerre rövid idejű zavart észlel a GPS-tevékenységben. Visszamenőleg 75 olyan napot találtak 2019 óta, amikor ugyanez a kontinensszintű minta megismétlődött – a hatás Spanyolországtól a Spitzbergákig (Svalbard) érezhető volt.

A GNSS jelek kihullásának pillanatát egyidejűleg több állomás is rögzítette; kép: Veritasium

Egy kicsit itt egy pillanatra álljunk meg, mert pontosítanom kell: A GPS a „köznyelvi” elnevezése a globális szatelitkommunikációs rendszereknek, nevezzük ezeket nevén, a GNSS-nek (Global Navigation Satellite System). Ennek a teljes rendszernek az amerikai GPS csak egy – igaz, a legrégebbi működő – része, ezenkívül még az európai Galileo, a kínai BeiDou és az orosz GLONASS műholdak is részt vesznek a navigáció biztonságának biztosításában. De először hadd fárasszam az Olvasót néhány háttérinformációval, hogy érzetessem a bejegyzésben tárgyalt eset súlyát:

A „gyanúsítottnak” 1200 km magasan kell lennie; kép: Vertiasium

A kutatók kezdetben földi zavaróállomásra (például a kalinyingrádi orosz exklávé katonai tornyaira) gyanakodtak – nyilván már a kutatás első pillanatától kezdve az sem volt kérdés, hogy melyik nagyhatalom ármánykodása bújik meg a jelenség mögött. A Föld görbülete miatt viszont egy földi sugárzó nem képes egyszerre egy egész kontinens koordinált zavarására. A geometriai számítások kimutatták, hogy a forrásnak legalább 1200 km magasan kell lennie az űrben.

A korai fázisban a kutatók 14 geostacionárius műholdra szűkítették a listát, de a nyomozás elakadt, mert a GNSS-adatokat rögzítő állomások nem elég (idő)pontossággal rögzítették az adatokat, így a további szűkítésre nem volt lehetőség. A kutatók megosztották az addigi eredményeiket további egyetemekkel, bízva a támogatásukban. Áttörést az hozott, amikor 2026 februárjában két intézet (Amszterdam és a norvégiai Trondheim) egyszerre jelzett kiesést, és a nyers, digitalizált rádiófrekvenciás feszültségmintáikhoz nagyon nagy pontosságú időpecsétet is tudtak adni.

Mivel a nyers jelek mintavételezése rendkívül nagy felbontású volt, a kutatók össze tudták mérni, hogy a zavaró jel mikor érkezett be a két különböző városba. A jel nagyjából 139 mikroszekundummal hamarabb érte el Trondheimet, mint Amszterdamot. Ez a hajszálpontos időkülönbség meghatározott egy térbeli felületet (hiperboloidot), amelyen a jelforrásnak el kellett helyezkednie.

A jel nagyjából 139 mikroszekundummal hamarabb érte el Trondheimet, mint Amszterdamot. Ez a hajszálpontos időkülönbség meghatározott egy térbeli felületet, amelyen a jelforrásnak el kellett helyezkednie.; kép: Vertisium

Miután az összes létező műhold ismert pályáját rávetítették erre a matematikai modellre, mindössze egyetlen űreszköz egyezett a mért adatokkal, mégpedig tűpontosan: az orosz Kosmos 2546. A műhold röppályája mindössze 200 méteres hibahatáron belül (ami bőven a nyilvános pályadatok bizonytalanságán belül van) végig rásimult a mérési felületre a zavarás 2,3 másodperces időtartama alatt.

Kezdetben némi ellentmondást okozott, hogy a műholdat csak 2020. május 22-én indították el, és az első zavarásokat már 2019-ben is érzékelték, de ez a probléma is megoldódott, amikor kiderült, hogy a műhold egy hat műholdból álló konstelláció tagja, amely Oroszország korai rakétavédelmi figyelmeztető rendszeréhez (EKS / „Tundra”) tartozik (az orosz „Golden Dome” része).

A konstelláció tagjai rendkívül elnyújtott, úgynevezett Molnyija-pályán keringenek. Ez a speciális, elliptikus pálya lehetővé teszi, hogy a műholdak az északi félteke felett látványosan lelassuljanak és a nap nagy részében ott tartózkodjanak, miközben magasságuk a földközeli 1000–2000 kilométertől a földtávoli 40 000 kilométerig változik.

A kutatók által számolt 1200 kilométeres elméleti minimum magasság tökéletesen egybevág a Kosmos 2546 aktuális pályapozíciójával, amely éppen ebben a földközeli ablakban tartózkodva zavarta a kontinenst. Mivel a hálózat globális lefedettséget biztosít, az oroszok elméletileg nemcsak Európa, hanem akár az Egyesült Államok felett is képesek lennének hasonló GNSS-zavarást végrehajtani.

A nyers adatok szerint a Kosmos 2546 nemcsak a GPS-sávok közvetlen szomszédságát (1577,5 MHz) sugározta túl egy hatalmas erejű jellel, hanem egy alacsonyabb frekvenciát (1558,5 MHz) is, amely a kínai Beidou navigációs rendszer frekvenciájával fed át.

A zavarás egyszerre több európai országban is regisztrálásra került; kép: Vertiasium

A kutatók tanulmányukat „Chasing Lightning: Detecting, Characterizing, and Identifying a Powerful Space-Based GNSS Interference Source” címmel nyújtották be az Institute of Navigation nevű elismert szakmai szervezet NAVIGATION folyóiratához.

Az elsők között számolt be a felfedezésről a The New York Times, amely kiemelte, hogy a texasi kutatók eredményeit egy tőlük teljesen független európai vizsgálat is alátámasztja.

Richard Bowden, a spanyol GMV technológiai óriásvállalat navigációs szakértője, saját adatokkal igazolta, hogy a 75 dokumentált esetből legalább háromnál kétséget kizáróan orosz katonai műholdak álltak a háttérben. A globális navigációs iparág vezető szaklapja, a GPS World is részletesen foglalkozott a tanulmánnyal, megjegyezve, hogy az orosz nagykövetség nem kívánta kommentálni a vádakat.

Nyilván, aki az oroszoktól beismerést vár, az addig álljon féllábon, de az adatok és a mérések nagy tömege egyértelművé teszi az elkövetőt. A szakértők két fő okot feltételeznek arra, hogy a Kosmos 2546 miért csak pár másodperces, eltolt frekvenciájú adásokkal bombázza a kontinenst. Egyrészt ez képességtesztelés (Todd Humphreys elmélete): Oroszország egy esetleges éles konfliktusra készülve teszteli az űrbéli elektronikai hadviselési rendszert. Azért nem közvetlenül a GPS-frekvencián és csak rövid ideig sugároznak, hogy ne fedjék fel teljesen a fegyver valódi erejét, de ellenőrizzék a működését. Egy másik európai kutatócsoport alternatív elmélete szerint a zavarás valójában nagyon rövid, kódolt kommunikációs üzenetek mellékterméke. Azért használják a védett navigációs sávokat, mert az ellenséges erők nem merik majd zavarni ezeket a frekvenciákat, nehogy a saját navigációs rendszereiket is megbénítsák.

Az EU és a tagállamok védelmi miniszterei többször is elítélték Oroszország tevékenységét. Kijelentették, hogy a balti és észak-európai régióban tapasztalható GPS-kimaradások közvetlenül veszélyeztetik a polgári légiközlekedés biztonságát.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös akciócsoportot hozott létre. Folyamatosan monitorozzák a zavarások földrajzi elhelyezkedését és figyelmeztetéseket (Safety Information Bulletin) adnak ki a pilótáknak.

Mivel a zavarás forrása egy katonai műholdkonstelláció, a NATO beemelte a GPS-védelmet a kollektív védelmi stratégiájába. Az északi és balti tagállamok határai mentén megerősítették a rádióelektronikai felderítést.

Az amerikai hírszerzés és az U.S. Space Command (Amerikai Űrparancsnokság) értékelése szerint ez a tesztsorozat egyértelmű üzenet volt az Egyesült Államoknak és a NATO-nak is. Oroszország ezzel bizonyította, hogy ha fegyveres konfliktusra kerülne sor, nemcsak a frontvonalak közelében, hanem akár az amerikai és európai hátország felett is képes egyetlen gombnyomással megbénítani a műholdas navigációt és a precíziós fegyverek irányítását.

A műholdas zavarás ellen nem létezik egyetlen „csodafegyver”, ezért az EU és a légi közlekedési szektor egy többrétegű védelmi stratégiát alkalmaz.

A GNSS jel rendkívül gyenge, nem nehéz zavarni; kép: Vertiasium

A legbiztosabb védelem az, ha nem függünk teljesen az űrből érkező jelektől. Európa-szerte elkezdték modernizálni és újra üzembe helyezni a Loran (Long Range Navigation) rendszer digitális, modern változatát, az eLoran-t.

Ez a rendszer nagy teljesítményű földi rádiótornyok hálózatán alapul. Ennek a jele az alacsony frekvencia miatt rendkívül erős. Nagyjából milliószor erősebb a földfelszínen, mint a GPS rendkívül gyenge műholdas jele, így egy űrbéli zavaróegység képtelen elnyomni.

Érdekesség, hogy Dél-Korea és Kína már korábban kiépítette a saját eLoran hálózatát, mivel náluk az észak-koreai földi GPS-zavarások mindennapos problémát jelentenek.

Miután az orosz hibrid fenyegetés felerősödött, az Egyesült Királyság, Norvégia és több észak-európai ország is elkezdte újjáépíteni és bekapcsolni az eLoran-állomásait a kritikus kikötők és hajózási útvonalak védelmében.

A modern utasszállító repülőgépek már most sem csak a GNSS-re hagyatkoznak. Gyűrűlézer-giroszkópok (RLG – Ring Laser Gyroscope) és gyorsulásmérők segítségével a gép számítógépe a felszállás pillanatától kezdve pontosan tudja, milyen irányba és milyen sebességgel halad. Ez egy teljesen zárt rendszer; nem fogad külső rádiójeleket, így immunis mindenfajta külső zavarásra vagy hamisításra. (Hátránya, hogy többórás repülés alatt minimálisan felhalmozódhat benne pozíciós hiba.)

A repülőterek környezetében az EU fenntartja és fejleszti a hagyományos, földi telepítésű rádió-navigációs hálózatokat (DME - távolságmérő berendezés, VOR - körsugárzó irányadó). Ha a GPS teljesen elvész, a pilóták ezen földi adók segítségével centiméteres pontossággal képesek leszállni.

Az eLoran (enhanced Loran) egy nagy hatótávolságú, kizárólag földi telepítésű rádió-navigációs rendszer, amelyet a műholdas GPS- és Galileo-hálózatok legfőbb biztonsági tartalékaként hoztak létre.

Ez a technológia a II. világháború idején kifejlesztett, majd a 2000-es években a GPS miatt háttérbe szorult analóg LORAN-C rendszer teljesen digitális, modernizált változata.

A rendszer nem az űrből, hanem a földfelszínre épített, gigantikus méretű rádióantennákból sugározza a rendkívül alacsony frekvenciájú (100 kHz-es) jeleket. A vevőegység (például egy hajó vagy repülőgép) veszi a környező földi tornyok jeleit, és a jelek beérkezési időkülönbségéből pontosan kiszámítja a saját pozícióját, pontosan úgy, mint a GPS, csak földi adókkal. Az eLoran nem váltja fel a GPS-t, hanem kiegészíti azt; ha a GPS elvész, azonnal átveszi a helyét, mert technikailag szinte elpusztíthatatlan és zavarhatatlan az űrből.

A meglévő GPS/Galileo chipek sajnos jelenleg még fizikailag képtelenek fogni az eLoran jeleit, mivel teljesen más frekvenciasávon (a GPS az 1,2–1,5 GHz-es mikrohullámú sávban, az eLoran pedig a 100 kHz-es hosszúhullámú sávban) működnek.

A technológia integrációja jelenleg egy kritikus átmeneti fázisban van, ahol a chipek miniatürizálása már sikeres, de a lakossági piacra (okostelefonokba) való belépés még várat magára. Ahhoz, hogy az eLoran eljusson az átlagos okostelefonokba vagy autókba, nem is maga a szilícium-chip a fő akadály, hanem az antenna mérete.

A GPS hullámhossza rövid (kb. 20 cm), így a telefon sarkában egy apró fémdarab is elég antenna gyanánt. Az eLoran hullámhossza viszont rendkívül hosszú (3000 méter). Hagyományosan ehhez hatalmas ostorantennák kellettek.

A brit Roke fejlesztőcég az ESA támogatásával 2024 végén mutatta be az első olyan miniatürizált eLoran antennát (Nav-Sync Pulse), amely mindössze 55 mm-es és kifejezetten kézi/hordozható eszközökbe tervezték.

Amint az ESA és a Roke által fejlesztett miniatűr antennák és kombinált chipek tömeggyártása megindul, a prémium kategóriás autók navigációs rendszereibe, majd végül a csúcskategóriás okostelefonokba is bekerülhetnek másodlagos védelmi vonalként.

A bejegyzés megírásához a Gemini AI segítségét is igénybe vettem.

A bejegyzést elsősorban a Vertiasium alábbi videója alapján készítettem (a képeket is innen vettem):
YouTube: Something is jamming GPS over Europe. Here's what we found
GPSWord: Todd Humphreys: Russian satellites a cause of GNSS jamming across Europe
Ars Technica: Tests suggest Russian satellites can jam GPS on a continental scale
Gizmodo: Russian Satellites Are Jamming GPS Signals, Study Says
Humphreys, T. et al.: Chasing Lightning: Detecting, Characterizing, and Identifying a Powerful Space-Based GNSS Interference Source. Megjelent a NAVIGATION: Journal of the Institute of Navigation folyóiratban.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös jelentései a balti régió és Kelet-Európa GNSS zavarásairól: EASA Pro - SIB Countering GNSS Jamming and Spoofing
Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Roke Manor Research hivatalos technológiai bejelentése: Roke Systems - Nav-Sync Pulse Miniaturized Antenna Technical Specs.
Oroszország korai rakétavédelmi figyelmeztető rendszerének (EKS) és a Molnyija-pályán keringő Tundra konstellációnak a nyilvános követési adatai: Space-Track.org (Joint Force Space Component Command)

Hasonló jellegű bejegyzéseket a Érdekes történet tag alatt talál:

Bejegyzésmegtekintések száma: 1334