1986. április 26-án a Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben gőzrobbanás történt a 4.-es reaktorban, miután felelőtlen kísérletezgetést követően a reaktor túlhevült. A robbanást követően a reaktort bélelő grafit kigyulladt és hetekig radioaktív füsttel terhelte a környezetét. Ebből a füstből a kihűlt és sugárzó pernye legkoncentráltabban nyugati szélirányban, a reaktor környezetében rakodott le. Az itt található erdők a rendkívüli sugárterhelés hatására azonnal elkezdtek elhalni, és vörös színűvé változtak – innen származik a környező, máig sugárzó terület neve; Vörös-erdő.

A tilalmi zóna erdőségeiben a gazdálkodás megszűnt, és ez évről-évre egyre komolyabb problémákat eredményez. A nyári szárazságban az aljnövényzet gyakran kigyullad, és a sugárzóanyagok (ismét) a levegőbe kerülnek a füsttel együtt. Legutóbb 2020-ban volt nagyobb tűz a tiltott zónában, akkor a megemelkedő radioaktív sugárzás még Németországban is érzékelhető volt.

2022. február 24-én, az orosz megszállás első napján a Belorusz felől érkező orosz csapatok elfoglalták a már leállított erőművet, és a környékén, például a Vörös-erdőben is lövészárkok ásásába kezdtek. Lehet, hogy a felszínen a sugárzás már nem volt (annyira) jelentős, de a felszín alatti földrétegek a térségben rendkívül szennyezettek. A reaktorból felszabadult izotópok (⁹¹Zr, ⁹³Nb, ¹³⁷Cs, ¹³⁹La, ¹⁴⁰Ce) még néhány száz évig a bomlásuk következtében sugározni fognak, és ez a sugárzás nem tesz jót az élő szervezeteknek, elpusztítja a sejtekben a DNS-t.

Az emberek jellemzően először hányingert, hasmenést, hányást tapasztalnak magukon. Ezt követően a vörös- és fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék termelése leáll, az áldozatok leggyakrabban belső vérzésben halnak meg. Ráadásul az ásást is vélhetően védőfelszerelés nélkül végezték a katonák, így a radioaktív port belélegezték és nyelték is.

Yaroslav Jemeljanenko, A Chernobyl Tour iroda utazásszervezője így nyilatkozott: „A parancsnokok vagy katonák minimális intelligenciájával ezeket a következményeket elkerülhették volna.”

Öt hét után az orosz csapatok kivonulnak a csernobili tiltott övezetből. Az erőműszemélyzet egy részét túszként magukkal hurcolták, az ő sorsukról egyelőre nem lehet tudni. Természetesen – orosz tradícióknak megfelelve – több berendezést és műszert is elloptak onnan (sok szerencsét nekik a zabrált radioaktív mosógépekhez!) Sok orosz katona valószínűleg komoly sugárterhelést kaphatott. Ukrán vélemények szerint az újoncok nem tudták, hogy a világ egyik legszennyezettebb területére küldték őket árkokat ásni.

Ráadásul, bár az erőmű már hosszú ideje nem üzemel, a kiégett radioaktív fűtőelemek egy részét és egyéb nukleáris hulladékokat még hűtőmedencékben tárolnak. Mivel ezek hőt termelnek, a hűtésükről folyamatosan gondoskodni kell.

Aleksey Schelestij, csernobili műszakvezető elmesélte, hogy a harcok során megsérültek a létesítményt ellátó vezetékek. Ezután azonnal átálltak a dízelgenerátorokra, amik szerencsére működtek, de nem volt elég üzemanyag-tartalékuk. Valerij Szemjonov mérnök a BBC orosz nyelvű részlegének nyilatkozott. „Akkoriban titokban üzemanyagot loptam az orosz katonáktól, hogy a vészhelyzeti áramfejlesztőket működtessük. Nem az életemet féltem. Féltem, hogy mi lesz, ha nem vigyázok a létesítményre. Féltem, hogy ebből tragédia lesz az emberiség számára” – nyilatkozta – „Folyamatosan tárgyalnunk kellett az oroszokkal, és mindent meg kellett tennünk, hogy ne sértsük meg őket”.

Az erőmű katasztrófájának idején rendkívül sok ember kapott komoly sugárterhelést. A jelentősen megemelkedett számú pajzsmirigy-műtétekkel és a rákos megbetegedésekkel azóta is kutatják az összefüggéseket, sok tanulmány megjelent már a témakörben, de nyilván a hosszútávú hatásokért senki nem akarja vállalni a felelősséget, főleg az oroszok nem.

Nekik alapvetően mindegy, hogy a nukleáris eszközeik milyen következményekkel járnak, jó példa erre a nukleáris világítótornyaik története, ahol a mentesítést egy nemzetközi csapat valósította meg, a Poligon (Szemipalatyinszki Kísérleti Terület) története, Majak (Cseljabinszk-40), a Karacsáj-tó katasztrófa vagy éppen a mostani csernobili történések. Ők semmit nem tanultak.

A dél-németországi erdőterületeket mind a mai napig mérhető a csernobili radioaktív szennyezés, főleg München környékén, a Bajor-erdőben, az Alpokban és a Pfalzi-régióban, az Ingolstadttól délnyugatra fekvő Donaumoost környékén, a Berchtesgadener Land vidékén és a Mittenwald régióban. Ezeken a területeken röviddel a baleset után esett az eső, ami különösen nagy mennyiségű sugárzást mosott a talajba. Szakértők úgy vélik, hogy ezeken a területeken a szennyezettség nagysága aligha fog változni a következő években, mert a radioaktív cézium-137 (Cs–137) nagyjából harminc év után a felére, majd további harminc év múlva a negyedére bomlik le.

Az ezeken a területeken begyűjtött gombák még mindig akár néhány ezer becquerel cézium-137-et is tartalmazhatnak kilogrammonként. A becquerel egység a radioaktív bomlások számát jelzi másodpercenként. A cézium-137 terhelése nagymértékben változik a gomba fajtájától és a megtalálás helyétől függően.

Bizonyos gombafajok különösen sok izotópot képesek felvenni a talajból, ezek például a vargánya, a tarlógomba és a különböző rókagombák. Heti 200-250 gramm vadon gyűjtött gomba esetén –, annak a radioaktivitása miatt még nem kell negatív egészségügyi kockázatokkal számolni.

Az erről szóló német nyelvű tanulmány itt található.

Hasonló, magyar nyelvű elemzéseket nem találtam, pedig feltételezhető, hogy ez a probléma nem állt meg a német határon.

Hasonló jellegű bejegyzéseket a A szovjet imperium romjain tag alatt talál:

Hasonló jellegű bejegyzéseket a nukleáris tag alatt talál:

bild.de: Russen in Tschernobyl massiv verstrahlt
stern.de: Russen ziehen aus Tschernobyl ab – Schützengräben im verstrahltesten Wald der Welt
Focus: So knapp entging Tschernobyl einer erneuten Katastrophe
BR: Pilze immer noch radioaktiv belastet

Bejegyzésmegtekintések száma: 1860