A bejegyzés részben a mexikói csempészalagutakról szól, ezért térjünk egy kicsit vissza az előző bejegyzés „főhőséhez”, a drogbáró „El Chapo” Guzmánhoz.

Még a '90-as évek végén a korábban már jól bejáratott és a határőrök és a DEA által kiismert repülőgépes szállítások helyett először csak az egyszerre kisebb mennyiségek csempészésére állított át az embereit, ami a lebukások kockázatát csökkentette, majd elkezdték az alagutakat kiépíteni.

Az első komolyabb csempészalagutat 2006-ban fedezték fel az amerikai hatóságok, ez 720 méter hosszan kötötte össze a mexikói Tijuana repülőtér egy raktárépületét egy San Diego-beli raktárépülettel az USA-ban. Bár a kezelőszemélyzet még időben felszívódott, azért 2 tonna marihuánát hátrahagytak a szövetségieknek.

A legkomolyabb két alagutat 2010-ben leplezték le, szintén Tijuana és a kaliforniai Otay Mesa között. Ezek a járatok nagyjából 800 méter hosszúak voltak; a korábbi próbálkozásokkal szemben itt – valószínűleg a Sinaloa kartell emberei – igazi high-tech megoldásokat vetettek be.

Sokkal mélyebben, korszerű gépekkel és bányászati módszerekkel építették ezeket, a szellőztetésről, a csapadékvíz kiszivattyúzásáról és a világításról is gondoskodtak. Az áru – főleg a Kolumbiából az USA-ba vándorló kábítószer – mozgatásához lifteket és síneken gördülő, villanyhajtású csilléket alkalmaztak. Persze a kartell emberei ez esetben sem várták be a szövetségi ügynököket, akik azért – mintegy fájdalomdíjként – 40 tonna marihuánát itt is begyűjtöttek.

A kartellnek az elvesztett drog és a lebuktatott alagút nem valószínű, hogy komolyabb érvágást jelentettek volna, hiszen azt az amerikai hatóságok is elismerték, hogy arról fogalmuk sincs, hogy ezek az alagutak mióta üzemeltek, és mennyi drogok sikerült rajtuk keresztül az USA-ba juttatni.

Feltevések szerint a kartellek a gázai övezetben már legalább egy évtizede alkalmazott alagutakat másolták le, illetve lehetséges, hogy onnan származó „szakértőket” „kértek fel” az alagutak építéséhez. Mindenesetre 2008-tól napjainkig az USA-mexikói határon nagyjából 70 kisebb-nagyobb alagutat tártak fel a DEA (Drug Enforcement Administration), a bevándorlási hivatal és a határőrség emberei.

A mexikói hadsereg sokáig bottal üthette a kartellvezér, „El Chapo” Guzmán nyomát. Előfordult (állítólag többször is), hogy mire valamelyik házának a megerősített bejárati ajtaját betörték, a drogbárót és embereit már nem találták az épületben. Persze az a kartellvezér, aki csempészalagutakból szerezte hatalmas vagyonát, a menekülési lehetőségeiről is hasonló módon gondoskodott. A lenti képek a drogbáró egyik házában készültek, az eredménytelen rajtaütés után:

Guzmán „multifunkciós” fürdőkádja rejtette az alagút lejáratát:

Ugyanez a kád lentről, az alagút felől:

Az alagút kijárata a csatorna felé:

A csatorna a ház alatt:

Amíg a hadsereg a házát ostromolta, a drogbáró errefelé kényelmesen távozott:

A mexikói csempészalagutak korának lassan leáldozott, mivel egyrészt az amerikai hatóságok egyre komolyabb eszközöket – szeizmikus és mikrofonos figyelőrendszereket – telepítettek a határsávba, másrészt az „alagút specialista” drogbárót, Guzmánt is (ismét) kézre kerítették a mexikói hatóságok.

A drogra viszont a kereslet nem csökkent az USA-ban, és a mexikói és kolumbiai kartellek továbbra is keresik az újabb megoldásokat, hogy a kábítószert – pénzt és emberéletet nem kímélve – a piacaikra juttassák. Mostanában a tengeralattjárós módszer a „menő” a határon, de ez majd egy másik, passportos bejegyzés témája lesz.

Wikipedia: Smuggling tunnel (angol)
Fishki.net: Секретные тоннели скандального мексиканского наркобарона (orosz)

Bejegyzésmegtekintések száma: 1267