Vannak ötletek, amik olyankor pattannak ki művészlelkek agyából, amikor jelentősen be vannak szívva, gombázva, vagy már néhány csík por eltűnt az orrukban – anyagi lehetőségeiktől függően. Szerencsére ezeknek az ötleteknek a nagy része ott is marad, a beteljesületlen impressziók sorában, hála a felejtés mindenhatóságának.

Aztán persze vannak olyan projektek, melyek eljutnak a megvalósításig, de aztán a dédelgetett víziókat jól hátbavágja a valóság, és a végén valami egészen más dolog lesz vagy marad a nagyívű elképzelésekből. Ennek a tételnek a gyakorlati megvalósítását mutatta be a francia Diynn Eadel, akinek ezen projektjén kívül semmit nem talált a Google, így maradjunk meg a reménybeli művész jellemzésnél, ha már a „foglalkozása” rovatot is ki kell tölteni.

Nos, ő azt agyalta ki, hogy Sinai-félsziget jókora sivatagából már csak egyvalami hiányzik, mégpedig egy szabadtéri mozi. Aha, mozi. Nem, nem oázis, vagy tevepark, vagy mit tudom én mi az, ami abba a környezetbe passzol a baromi sok homokon kívül. Ah igen, talán néhány hátrahagyott harckori-rom és bunker-torzó, ugyanis a terület az utóbbi 100 évben többször is gazdát váltott, nem cigifüstös pókerpartik eredményeként, lásd Hatnapos háború, Jom Kippuri háború.

A terület többnyire Egyiptomhoz tartozik, némi izraeli megszakításokkal (lásd háborúk). A térség gyakorlatilag lakatlan, az a néhány erre vetődő arab tevepásztor pedig nem hiszem, hogy pont a filmek kínálta kultúrára szomjazna.

Szóval egy mozi alapítása errefelé gazdaságilag teljesen megalapozott volt. A legszebb a történetben az a tény, hogy az elkötelezett művész ehhez a projekthez még befektetőket is talált – talán az egy bolond százat csinál elv mentén – és valóban meg is építették a szabadtéri filmszínházat a sivatag közepén.

A mozigépészetet Kairóban szerezték be, és a nyitóestet 2000. október 6-ára tették. A nyitófilm a moziban a Jurassic Park volt. Lett volna. Ha lett volna áram. De áram nem volt, mivel a generátor felmondta a szolgálatot, és a nélkül valóban nehézkes filmet vetíteni ott, ahol a következő szabad konnektor is pár száz kilométerre esik.

Így a francia művész továbbállt, hogy további, az emberiség épülését hozó projektekbe fektethesse spirituális energiáit, a mozi meg ott maradt, ahol volt. Mindaddig, míg egy fotós, Kaupo Kikkas (az ő képeit illesztettem be a bejegyzésbe) fel nem dobott néhány képet a helyről. Ez a tette két – egymással gyökeresen ellentétes hatást váltott ki.

Egyrészt az internet népe felkapta a sztorit, bakancslisták tízezrei bővültek még egy hellyel, influenszerek egymást taposva próbálták meg kiagyalni, hogy hogyan lehetne a helyszínre jutni anélkül, hogy lábuk egy pillanatra is érintené a sivatag homokját. „A világvégi mozi” – mivel ez lett a helyszín kétségkívül találó új neve – mémmé vált.

Ah, ugye említettem már, hogy egyfelől. Másfelől meg ugye ott volt az a sok gazdátlan fémanyag, és a gazdasági racionalitás, így a helyi vasas klub is, amint értesült a helyszínről, felkerekedett, hogy ellátogassanak oda.

A hatóságok 2018 áprilisában lezárták a helyszínt, de addigra a látnivalók sora is jelentősen megfogyatkozott. Állítólag az összegányolt épületeken túl csak az ülések otthagyott és szétszórt faanyaga emlékeztet már csak a világ vége mozira.

Hát így esett, hogy a Sinai-félsziget sivatagi lakossága ismét szabadtéri mozi nélkül maradt.

A bejegyzésben a képek Kapo Kittas galériájából származnak.

A titokzatos hőforrások a roncstelep mögött
A 23. emelet rejtélye
A 61. vágány
A betoncirkáló
A Föld legmagasabban futó vasútvonala
A Gran Paradiso kecskéi
A Kaktusz-kupola
A lángoló türkmenisztáni Darvaza-kráter
A millió dollár pont
Az Aralsk-7 „halvaszületett” szigete
Bambuszvonatok Kambodzsában

Abadoned Spaces: The Secret Place of the Sinai Desert – The End of the World Cinema
Kapo Kittas: End of the world cinema

Bejegyzésmegtekintések száma: 1609