Amszterdam egyik, ha nem a legismertebb negyede a De Wallen. Négyszáz évvel ezelőtt már minden errefelé vetődő hajó kikötött a város közeli kikötőjében. Akkor ez a városrész egy igazi nyomornegyed volt, az itt lakók a fennmaradt legendák szerint akár némi aprópénzért és heringért is felajánlották feleségeiket egy–egy kósza menetre.

Ez a város egyik legrégebbi része, de nyilván nem ezért tett szert ekkora ismertségre, sokkal inkább a vöröslámpás negyede révén. Az utcákon és a szűk sikátorokban egymást érik a kirakatok, ahol alulöltözött lányok kínálják bájaikat az arra sétálóknak. A megvilágítás színeinek is külön jelentése van; a piros színt a hölgyeknek tartják fenn, míg a kék szín bármi más nemi jelleget is jelezhet.

Maria is itt találta meg megélhetését, az egyik kirakatban, csakúgy, mint 512 társa. A lányoknak itt ugyanis bájaikkal az utcán kereskedni tiltott dolog, a helyi szokások szerint kirakatot kell bérelniük, és oda csábíthatják hódolóikat is – az aktus idejére a kirakat diszkréten el van függönyözve, a hölgy a pillanatnyi „foglaltságát” is ez jelzi.

A lányoknak csak negyede holland, a többiek a világ minden részéről érkeztek ide; a 25 éves lány Bulgáriából származik. Szép mosolyának és tökéletes testének sokan nem tudnak ellenállni, naponta akár 25 kuncsaftja is össze szokott jönni. „Az ő mosolya is csak addig tart, amíg azt van kire villantania, egyébként meglehetősen keserű és melankolikus egyénisége van” – árulja el róla Theresa Huber.

Theresa Bajorországból származik, mintegy két és fél éve alapította meg városnézéseket szervező cégét, az „Amsterdamliebe”-t. A cég német nyelven szervez programokat, de bevallása szerint legtöbben a De Wallen-re kíváncsiak, ezért az egyik legnépszerűbb programjuk a Red Light District Tour.

„Talán meglepő, de a programra jelentkezők 73 százaléka nő, és nem férfi, mint azt sokan gondolnák” – mondja. Munkájából adódóan közvetlen kapcsolatban van az itt dolgozókkal, akik többnyire Romániából és Bulgáriából származnak, és idegenekkel nem nagyon beszélnek a munkájukról, mert többnyire nem önkéntesen kerültek ide.

Hivatalosan persze minden prostituált a negyedben önfoglalkoztató, legalább 21 éves és EU-állampolgár, mivel ezek a feltételei egy működési engedély megszerzésének, ami nélkül a munka a negyedben elképzelhetetlen. Teresa egy kicsit árnyalja ezt az idealizált képet: „Az itt dolgozók 60 százaléka kényszerből van itt. A lányok negyven százalékét kisebb falvakból csábítják el, szállodai munka és pincérnői állás hazugságával az erre szakosodott „kereskedők”. A maradék húsz százalékot selyemfiúk hálózzák be, majd hozzák őket ide, szembesülni a valósággal. A szöveg mindig ugyanaz, a fülig szerelmes lánynak ki kell segítenie a fiúját, aki elúszott az adósságával. Ezen kívül a sok pénz sok képzetlen vagy akár drogfüggő lányt is idecsalogat.”

A munka mindenesetre jövedelmező. Az ügyfelek 15 perces turnusokban váltják egymást a lányokban. Maria, aki fiatal és vonzó, 180 euróért adja a negyedórás meneteit, de aki idősebb vagy nem annyira kelendő, inkább a minimális 50 euró felé igazítja az árait. Az ötven euró az egyezményes minimálár a negyedben egy gyors numeráért.

A kirakatokat a lányok három nyolcórás műszakban bérelhetik naponta. Napközben ezeket 80 euróért kaphatják meg, a frekventált esti időszakban az árak s 150 és 220 euró között változnak. A szűk, keskeny sikátorokra nyíló kirakatok drágábbak, mert diszkrétebbek.

A függöny behúzása után a lányok fogadják a vendéget, leveszik a nadrágját, helyileg meg is mossák (vagy együtt elmennek tusolni), egyben meggyőződnek arról, hogy páciensük nem herpeszes vagy nem hordozza egyéb betegség nyomait, majd elővarázsolják a kötelező kotont. A menet után az ügyfél gyorsan felöltözik, fizet, és ez így megy negyedórás váltásokkal.

Beszélgetésre vagy bármi hasonlóra nincs idő és legtöbb esetben lehetőség sem, a közös nyelv hiányában. Extrákról persze lehet szó, mármint mindenre, ami belefér a turnus idejébe, de a plusz szolgáltatások egyik legdrágábbika csókot kérni a kirakat-lányoktól. Ezt a fajta intimitást csak kevesen vállalják be.

„Habár a piroslámpás negyed Amszerdam közepén fekszik, ez nem zavarja különösebben a város lakóit. A hollandok nem nagyon vetődnek ide” – mondja Teresa – „a prostitúció alapvetően nem jelent problémát számukra, szemben a sok turistával, seftelővel és zsebtolvajjal, no meg a sok részeg és gyakran agresszív látogatóval.”

A kirakatok tőszomszédságában a kávézók és kisboltok között egy óvoda is nyílik a szűk utcára. Egy barátom négy éves kisfia is ide jár az óvodába, és egyszer apukájának szegezte a kérdést, hogy vajon mit csinálnak ott a nénik a kirakatban. „A bikinis nénik azért állnak ott, hogy bemehess, és vehess tőlük egy csókot” – válaszolta.

Mindenesetre a város vezetése a negyed konszolidálására törekszik. Az utóbbi években mintegy 200 kirakatot vásároltak meg és alakították át ezeket többnyire szociális otthonokká. Teresa szerint a kirakatok és főleg a lányok is a társadalom részét képezik, nincs értelme megtagadni a létezésüket. „Sok nőnek nincs is más választása, mint a prostitúció. Megérdemlik a tiszteletet” – mondja.

A bejegyzést jórészt a Focus cikke alapján írtam.

Focus: Pro Nacht schläft Maria mit 25 Männern: So arbeiten Prostituierte in Amsterdam
Tripblogpost: PROSTITUTES OF DE WALLEN: AMSTERDAM RED LIGHT DISTRICT REVEALED 

Bejegyzésmegtekintések száma: 1706