A Szergej Szkripal elleni angliai merénylet ismét némileg rávilágított a félhomályban ténykedő és napjainkig aktív, a titkosszolgálatok még titkosabb speciális likvidáló egységeire.

Beismerik vagy sem – szinte az összes nagyobb szervezet rendelkezik ilyen egységekkel, de a világ talán „legtermékenyebb” likvidálói a mindenkori orosz szolgálatokon belül szolgálnak.

A Szovjetunió időszakában a KGB (Комитет государственной безопасности) 13. „különleges feladatok” osztályára hárultak ezek a feladatok. Akkoriban a részleg két külön laboratóriummal is rendelkezett, az egyikben a fegyvereket, a másikban pedig a mérgeket állították elő.

A KGB a birodalom összeomlását követően csak formailag szűnt meg, tevékenységét két szervezet, az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat), és az SZVR (Külföldi Hírszerző Szolgálat) örökölte meg. Szerepüket megerősíti, hogy Vlagyimir Putyin is a köteléken belül kezdte meg a pályafutását.

Szergej Szkripal afganisztáni deszantosként kezdte és diplomataként dolgozott (és nem mellesleg orosz ügynökként) amikor 1995-ben a brit titkosszolgálat „átfordította”. Több tucat orosz ügynököt buktatott le, miközben a bankszámlája is jelentősen vastagodott. 1999-ben elhagyta a hírszerzést, és már talán ő is elhitte, hogy megúszhatja, amikor 2004-ben lebukott.

A szovjet időkben kivégezték volna, de 13 évvel megúszta az árulását, sőt 2010-ben váratlanul – egy kémcsereprogramnak köszönhetően – szabadult, miközben cserébe az USA a „vörös veréb” Anna Chapman-t átadta Oroszországnak. Szkripal ezek után a dél-angliai kisvárosban, Salisburyben találta meg nyugalmát.

 Azaz nem, mégsem. Neje két évvel később rákban, míg fia Szentpéterváron májelégtelenségben hunyt el. Végül 2018. március 4-én csapott le – feltételezhetően – az orosz titkosszolgálat a volt ügynökére: eddigi információk szerint őt és lányát otthonában ideggázzal mérgezték meg.

A brit miniszterelnök szerint az ellenük felhasznált vegyület a novicsok méregcsaládba tartozik, amelyet az 1970-es, 1980-as években fejlesztettek ki a Szovjetunióban. Ezek a leghalálosabb idegmérgek, amelyet valaha előállítottak. 

Nem ő volt az első áldozata a soha meg nem bocsátó szolgálatnak, lássunk még néhány prominens nevet a vélhetően igencsak hosszú listáról:

Sztálin nagy filmrajongó volt. Minden házában és a Kremlben is saját vetítőszobát rendeztetett be, ahol falta a nyugati filmeket, melyeket aztán mindenki más számára betiltatott a cenzúra. A második világháború után megörökölte a náci propagandaminiszter, Göbbels filmtárát, és olyan filmeket kedvelt meg innen, mint a (régi) Chicago (1937), Ez történt egy éjszaka (1934), vagy a Tarzan-t (1932). Kezében tartotta a szovjet filmgyártást, forgatókönyvíróként, producerként és cenzorként is belefolyt az alkotási folyamatba, ilyen film volt például a Rettegett Iván (1945) Eisensteintől.

Annak ellenére, hogy a Szovjetunióban tiltott volt a műfaj, nagyon kedvelte a westernt is Spencer Tracy és Clark Gable a kedvencei közé tartoztak csakúgy, mint John Wayne. Talán ezért is rágott be a népszerű amerikai színészre, amikor Szergej Geraszimov beszámolt neki az 1949-es new yorki látogatását követően, arról, hogy Wayne antikommunista, és ennek a véleményének minden lehetséges fórumon hangot is ad.

Miután Sztálin utasította a KGB-t a színész likvidálására, az FBI is felfedezte, hogy két bérgyilkos érkezett Hollywoodba. Le is kapcsolták az ügynököket, de értesítették a színészt is az őt fenyegető veszélyről, aki egy jobban biztosítható házba költözött. Ezt követően (ha lehet) még jobban megutálta a kommunistákat – állítólag többször is elment kommunista gyűlésekre a kaszkadőreivel, és ott verekedéseket provokáltak ki.

Wayne egy második – ismét sikertelen – gyilkossági kísérletet is túlélt a Hondo (1953) film forgatása közben, Mexikóban. Sztálin halálát követően 1958-ban privát látogatáson találkozott az utód Nyikita Hruscsovval, aki közölte vele: „Ez (a gyilkosság) Sztálin döntése volt az elmúlt öt őrült évben. Eltöröltem ezt a rendeletet.”

Valahogy (vagy talán éppen ezért) John Wayne továbbra is szúrta a kommunista diktátorok csőrét, 1966-ban, amikor meglátogatta az amerikai csapatokat Vietnamban, a kínai Mao Ce-tung küldött rá bérgyilkosokat, akik ismét elvétették a célpontjukat.

Trockij 1918-ban fontos szerepet töltött be a bolsevik hatalomátvételben Oroszországban. Amikor Lenin meghalt, sokan úgy hitték, hogy ő veszi át a hatalmat, de Sztálin beelőzte.

Ezután Trockij gyakran kritizálta az új szovjet államot amit persze az, és főleg Sztálin meglehetősen rossz néven vett, így aztán a korábbi harcostársat 1929-ben száműzték. 1937-ben Mexikóvárosban telepedett le, de határozott ellenérzéseit az új hatalommal szemben továbbra se nagyon rejtegette.

Időközben hazájában minden ellenzéki csoport vezéreként halálra ítélték, és az ítéletet 1940. augusztus 20-án Ramón Mercader NKVD – ügynök végre is hajtotta: otthonában jégcsákánnyal agyonverte. A szolgálatot nem nagyon zavarta az a „mellékes” körülmény, hogy az ítéletet Mexikóban hajtották végre.

Jugoszlávia vezetője, Tito, a világháborút követően gyorsan konfrontálódott Sztálinnal (no meg az egész keleti blokkal), mert nem hódolt be eléggé a diktátor akaratának és országát egy függetlenebb útra terelte. A szovjet titkosszolgálat több ügynököt is küldött a „láncos kutya” likvidálására, úgy huszonkét alkalommal.

Egyik próbálkozásuk alkalmával például egy csomagot küldtek, ami pestis-spórákat permetezett felnyitásakor. Ezt – habár húsz vezetővel végzett is – Tito valahogy megúszta.

Akkor eléggé berághatott és (állítólag) egy levelet küldött Sztálinnak: „Hagyjon fel a bérgyilkosok küldésével… vagy én küldök egyet Moszkvába. Ez egy pillanatba sem telik nekem.”

Lev Rebet egy ukrán nacionalista író volt, aki túlélte a nácik koncentrációs táborát, ráadásul meggyőződéses antikommunista volt. A világháborúban egy ideig ő volt Ukrajna miniszterelnöke, a háborút követően Münchenben telepedett le. 1957-ben Rebet váratlanul „természetes okokból” halt meg otthonában.

1961-ben az egykori KGB ügynök Bohdan Stashynszkij tárta fel az igazságot: Rebet-et egy cianidgázt szóró fegyverrel a szolgálat megbízásából tette el láb alól, pártfőnökével együtt.

Georgi Markov 1969-ben disszidált Bologna-ba Bulgáriából, és a rendszer egyik leghangosabb kritikusa lett. Dolgozott a BBC-nek, a Szabad Európának és a Deutsch Welle-nek is, íróként és újságíróként rendszeresen ostorozta a kommunista rendszert.

1978-ban Londonban – ahol akkor élt – egy buszmegállóban a mellette álló férfi leejtette az esernyőjét, és miközben felvette azt, hegyével megsértette Markov lábát. Boncoláskor tárták fel az orvosok, hogy merénylője az esernyővel egy két milliméteres ricin-golyót juttatott a bőre alá, ami aztán a halálát okozta.

Georgij Okolovics egy volt kommunista vezető volt a Szovjetunióban, akit száműztek. 1954-ben frankfurti lakásában ajtót nyitott a hozzá becsöngető Nyikolai Khoklov-nak. Valószínűleg nem kicsit lepte meg vendégének a mondandója: „Georgij Okolovics, Moszkva küldött hozzád, a Szovjetunió Kommunista Párt Központi Bizottsága rendelte el ellened ezt a merényletet”.

Az ügynök Okolovics szerencséjére át akart állni, így ahelyett, hogy megölte volna, egy sajtótájékoztatón bemutatta a fegyvert: egy cigarettacsomagba rejtett, elektromosan működtetett pisztoly-szerűséget, ami cianid golyókat lőtt ki. Nyilván ezek után ő is villámgyorsan felkerült arra a bizonyos listára, ugyanis a következő merénylet már ellene irányult:

Ellene talliumot vetettek be. Amikor a haja hullani kezdett és a bőre több helyen is bevérzett, tudta, hogy mi történik vele. Az orvosok ellenanyaggal megmentették az életét.

Amikor 1979-ben Karol Józef Wojtyła lengyel bíborost pápává választották, a szovjeteknél megszólaltak a vészcsengők. Tartottak attól, hogy ez veszélyt jelent a kommunista hatalomra, különösen Lengyelországban.

Az ellene 1981-ben merényletet elkövető török Mehmet Ali Ağca eleinte azt vallotta, hogy a gyilkosságot a KGB rendelte el, később már úgy nyilatkozott, hogy a megbízó az iráni Khomeini ajatollah volt.

Litvinyenko 1988 és 1999 között a KGB majd az FSZB tisztje volt, aki 2000-ben Nagy-Britanniába szökött. 2003-ban az angol titkosszolgálat, az MI6 „Edwin Redwald Carter” fedőnéven beszervezte. Különösen érdekelték orosz oligarchák és azoknak a spanyolországi kapcsolatai.

2006-ban megbetegedett, miután tünetei súlyosabbá váltak, kórházba került. Ott – miközben a betegsége okát keresték – feltárták, hogy annak az oka Polonium–210-es izotóp. A nyomozás ezek után indult, és otthonában az egyik teáscsészében az izotóp bőven halálos koncentrációját tárták fel. Litvinyenko 2006. november 23-án hunyt el.

Fontos megjegyezni, hogy a fenti esetek sok esetben csak a véletlennek köszönhetően kerültek a felszínre. A merényletekhez használt eszközöket (persze nem a jégcsákányt) úgy alakítják ki és vetik be, hogy legtöbb esetben a halál oka nem köthető azokhoz, magyarul a gyilkosságok legnagyobb része egyszerűen feltáratlan marad.

Guardian: Book tells how John Wayne survived Soviet assassination
Telegraph: Why Stalin loved Tarzan and wanted John Wayne shot
VintageNews: The time when Stalin sent KGB agents to Hollywood to kill John Wayne because of his anti-communist beliefs
Business Insider: 9 infamous KGB assassination attempts straight out of spy novels
HVG: A fagyiimádó kettősügynök, Szergej Szkripal
Wikipedia: Mehmet Ali Ağca
444: Az oroszokat gyanúsítja a brit kormány az Angliába költözött kém megmérgezésével 

Bejegyzésmegtekintések száma: 1342