Izland szigete talán leginkább a vulkánok járulékos tevékenységeiről híres; a lenyűgöző forró tavairól, termálfürdőiről és a vadregényes tájairól. No meg, ugye nem utolsósorban a vulkánjairól, amik, ha másként nem, hát a légiforgalom ellehetetlenítse okán kerülnek be a hírekbe, így például az Eyjafjallajökull vulkán 2010-ben.

A vulkanikus tevékenység persze nem áll meg a sziget határainál, a tenger mélyén is gyakran tombolnak a természet erői, de azt nem nagyon látjuk. Esetleg csak az onnan kipattanó földrengésekből értesülhetünk arról, hogy a törésvonal mentén új föld születik. 1963-ban viszont egy tengermélyi kitörés elérte a felszínt és új sziget született.

Az Isleifur II halászhajó onnan nem messze, a Westmänner sziget partjainál vetette ki a hálóit, amikor 1963. november 14-én reggel füstfelhőt vettek észre déli irányban. Egy darabig figyelték a rádióforgalmazást, hogy jelent-e valaki vészhelyzetet a közelben, de mivel ez nem történt meg, rutinos izlandiként egy új sziget születését jelentették be a rádión. Három óra elteltével már egy helikopter körözött a helyszín fölött, Sigurdur Thorarinsson geológus foglalta össze az eseményeket: „A helyszínen a tenger 120 méter mély, de két kráter is kimagasodott a vízből, és mindkettő ontotta magából a lávát.”

1968-ben már csak az egyik kráter „maradt talpon”, a másikat gyakorlatilag elmosta a tenger. A másik már egy 2,7 négyzetkilométeres szigetet hozott létre a kiömlő lávából, mely a Surtsey nevet kapta, egy fekete – és az északi mitológiákban kísértő – tűzóriás után. Ritkán hullik a biológusok és geológusok ölébe egy ekkora lehetőség, hogy egy sziget születését és annak természetes „benépesülését” figyelemmel kísérhessék, hát itt éltek vele.

A szigetre csak nagyon különleges engedéllyel rendelkező kutatók léphetnek csak, de csak abban az esetben, ha meggyőződtek róla, hogy nem hurcolnak be a szigetre betolakodókat; állatokat, növényeket vagy akár magokat. A lényeg itt ugyanis pont az, hogy meg tudják figyelni, hogy mely állatok és növények jelennek meg az új földön.

A szigetre való látogatásokat úgy kell időzíteniük, hogy azok ne zavarják a megtelepedett madarak költésidőszakát, és akkor is csak az engedélyezett csapásokon közlekedhetnek. Ráadásul az sem mindegy, hogy milyen élelmet visznek magukkal, mivel egy véletlen balesetnek köszönhetően majdnem sikerült a paradicsomot is megtelepíteni a szigeten – azóta a salátás, paradicsomos feltét a magvas kenyerekben meglehetősen ellenjavallt.

A madarak szinte már a sziget születése alatt megtelepedtek ott, és több növény magjait is ők hurcolták be. A kisebb állatok, rovarok és pókok később, a tengeri áramlatokkal és a széllel jutottak el ide a közeli szigetekről, csakúgy, mint a növényi magok „nem madarakkal utazó” része.

A szigetre egy fúrótornyot is telepítettek, ezáltal garantáltan bevitt szennyeződésektől mentesen tudják megfigyelni, hogy a különböző mikrobák hogyan népesítik be a frissen megszilárdult – jórészt bazaltból álló – kőzeteket.

A szigeten bekövetkező változásokról éves beszámolók születnek, ezek itt találhatók.

Ráadásul a sziget lassan elvesztette a kezdeti területének a felét. Bár az erózió üteme lassul, várhatóan száz éven belül Surtsey ismét el fog tűnni a föld színéről – ezúttal szó szerint.

reykjavikerupts.is
boredpanda: There Is An Island That Nobody Can Enter And It Didn’t Exist Until 1963
atlasobscura: This Tiny Volcanic Island Is the Ultimate Natural Laboratory
deutschlandfunk.de: Vulkaninsel Surtsey – ein geologischer Glücksfall

Bejegyzésmegtekintések száma: 145