Tartalomjegyzék
60 éves a Trabant
Az első széria-Trabant, egy P70-es 1957. november 7-én gördült le az akkor még vadonatúj zwickau-i AWZ (Automobilwerk Zwickau) gyártósoráról. Sikermenete egészen 1995-ig tartott, amikor az utolsó Trabant Universal is elhagyta a csődbe omló gyárat.
A Trabant egy kor szimbolumává vált, a berlini Fal ikonikus képén is mi más szerepelhetne, mint ez a járgány. Nevezzük akár Honecker-átkának, vagy papumdekli-Porsche-nak, az egész átkos rendszer életét végigkísérte és az összes hiányosságán és bumfordiságán keresztül tükrözte is azt.
Születése nagyon hasonló volt a VW Bogáréhoz. Kellett egy csapat kocsi. Mindegy, milyen áron, mindegy, hogy milyen technikai tartalommal, de kellett. A dolgozó népnek szüksége volt a személyautóra, a státusz-szimbólumra, a nyugaton már a normális élet részévé vált kocsira. Keleten persze minden másként működött, hiánygazdaság volt (és maradt is), kreatívabbnak és megalkuvóbbnak kellett lenni a nyugati tervezőknél.
Adva volt az F8, amit a DKW még 1939-ben mutatott be, majd a második világháborút követően a szétszakadó Németország a keleti oldalra vetett. 1949-től erős szovjet felügyelet mellett a kocsit IFA F8 néven kezdték el ismét gyártani, de aztán, hogy a gyárat is kisajátították, és AWZ néven kezdte meg népi működését (Volkseigener Betrieb, néptulajdonú üzem), a szériát is kifuttatták.
Nem kis szerepe volt ebben, hogy karosszériája alkatrész és (elsősorban) nyersanyag-igényes volt. A népnek valami igénytelenebb dolog kellett – a szó minden értelmében. Erről árulkodik, hogy a meglehetősen elavult (2 hengeres, 700 köbcentis) motor-konstrukciót az autóból megtartották, a karosszériát pedig lecserélték a modernnek kommunikált, gyakorlatilag hulladék-gyapot és műgyanta keverékéből préselt anyagra, a duroplaszt-ra.
Olyan törésteszt még nem volt a világon, melyen ez a csodakonstrukció ne hasalt volna el, de az eredmény optikailag tagadhatatlanul autóra hasonlított. Kicsit sárga (vagy bugyizöld), kicsit savanyú, de a miénk. Volt.
Nyilván leginkább azoknak volt savanyú, akik nem jutottak hozzá a hosszas várólisták okán a vágyakozott autóra. Aki meg megszerezte élete álmát, inkább villantott vele, mintsem szidta azt, pedig volt miért. A P70 690 köbcentis, kétütemű motorjából gyári adatok szerint 20 lóerőt (14,7 kW) lehetett kicsiholni. Ráadásul ez az „alulmotorizáltság” gyakorlatilag a teljes Trabant történelmet végigkísérte, az (eleve) elavultsággal együtt.
Habár 1968-ban megcsillant a remény, hogy egy új sorozattal, a 603-mal valami igazán komolyat gurítanak az ndk-s fejlesztők, de a Wankel-motoros csodatrabant terve elvérzett a politikai csatározásokon.
Maradt az elnyűhetetlen 601-es, amit szinte mindenki „A Trabant”-ként ismer. Majdnem 3 millió készült belőle 1964 és 1990 között. Volt (katonai) kabrió és kombi változata is a 25 lóerős (19,1 kW) 2 ütemű motorral hajtott csodának. Ez az a típus, melyhez mindenkinek, aki a keleti blokkban él vagy élt, és elmúlt 40, van valami története.
Nekem a trabiról szinte mindig a balatoni nyarak jutnak az eszembe, a parton a jellegzetes, szúrós szagú naptól fakult gumimatracokkal, a kempingben a folyton beázó csehszlovák vászonsátrakkal, a parkolóban pöfögő Trabantokkal és persze (főleg) a fülledt éjszakákkal.
Nekünk a családban gyerekként soha nem volt kocsink, így mindig hatalmas élvezettel ültünk be a szomszéd pöfögő csodájába. Barátom apukája – a trabi gazdája – tudott végeláthatatlan sztorikkal szórakoztatni minket a széltől is óvott járgányáról.
A széltől ugyanis tényleg óvni kellett, mert amikor a karácsonyfát próbálták a tetőre fogatva hazahurcolni, a metszően hideg ellenszél bizony túl komoly ellenfélnek bizonyult, mondhatni egy Don Quijote-i küzdelem volt a fát aznap hazajuttatni.
A Trabant ahogy bevonult a mindennapjainkba, úgy vált egyben a keleti blokk pop-kulturális ikonjává is. Kezdve Emir Kusturica trabantevő disznójával és eljutva (végre) a berlini fal grafitijáig, mondjuk – hogy magyar utalás is szerepeljen itt – az Exotic együttes dalán keresztül. Vagy például Hobó örök érvényű strófája:
Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac,
Az élet nem álom, holnap ébredek.
A Trabant a kommunizmussal együtt kiveszett, és bár feltámasztására történtek eddig is kísérletek, a főnix egyelőre nem született újjá.
Ha még nem volt elég a Trabant-(n)osztalgiázásból, záróakkordként itt hagyok egy videót a gyárról:
Kedves olvasóm! Ha már idáig eljutottál az olvasásban, talán joggal feltételezhetem, hogy nem volt teljesen érdektelen számodra ez a bejegyzés. Jaj, le ne ixelj még; nem pénzt akarok tarhálni.
Pusztán annyit kérek, hogy ha van olyan ismerősöd, akivel jót tudnál vitatkozni az itt leírtakról, vagy csak simán megosztanád vele, kérlek, ne késlekedj!
Továbbra is keresek megjelenési lehetőséget az írásaim számára. Ha esetleg van ötleted, osszd meg velem! Elérhetőségeim az Impresszumban találhatók.
A passport.blog jelenlegi egyetlen megjelenési lehetősége a Facebook. Ha értesülni szeretnél az új bejegyezésekről, kövesd a Bolyongó Facebook oldalt.
Eddigi bejegyzések a bolyongó.hu-n
Az összes bejegyzés ABC-be rendezett indexe itt található. A blog helyekhez köthető bejegyzései a google.maps térképen is megtalálhatók: A világ valódi csodái. A mostanában a blogon megjelent írások a főoldalon jelennek meg.